-Tekinteted, mint egy szereleméhes szecessziós nőé, hadd fesselek meg! Világszemű! Kinn a tavasz, bennünk a nyár, engedd!
Mondja, és rám néz. Egy pillanatra lebegést érzek. Aztán akadályba ütközöm mégis. Mint fal a vízben. Vagy a légben.
Talán ez is egy elszalasztott lehetőség lesz, amely nem jön vissza többé.
Ki mondja meg, hogy éppen mikor mire leszünk fogékonyak és mire nem? Hogy mit bánunk majd meg? Például a behabzsolt csokikat.
De azt is meg lehet, amit nem tettünk meg, ugye?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése