Az Egy álmai

Mert te ilyen vagy s ők olyanok
és neki az érdeke más
s az igazság idegállapot
vagy megfogalmazás
s mert kint nem tetszik semmi
sem s mert győzni nem lehet a tömegen
s ami szabály, mind nélkülem született:
ideje volna végre már megszöknöm közületek.
Mire várjak még tovább,
a jövőt lesve alázatosan?
Fut az idő, és ami él,
annak mind igaza van.
Én vagy ti, egyikünk beteg;
és mégse nézzem a fegyvereket,
hogy szeretet vagy gyűlölet közelít-e felém?
Ha mindig csak megértek, hol maradok én?
Nem! Nem! nem bírok már
bolond szövevényben lenni szál;
megérteni és tisztelni az őrt
s vele fájni, ha fáj!
Aki bírta, rég kibogozta magát
s megy tőrök közt és tőrökön át.
Ketten vagyunk, én és a világ,
ketrecben a rab, mint neki ő,
magamnak én vagyok a fontosabb.
Szökünk is, lelkem, nyílik a zár,
az értelem szökik,
de magára festi gondosan a látszat rácsait.
Bent egy, ami kint ezer darab!
Hol járt, ki látta a halat,
hogyha a háló megmaradt sértetlenűl?
Tilalom? Más tiltja!
Bűn? Nekik, s ha kiderűl!
Bennünk, bent, nincs részlet s határ,
nincs semmi tilos;
mi csak mi vagyunk,
egy-egy magány, se jó, se rossz.
Rejtőzz mélyre, magadba!
Ott még rémlik valami
elhagyott nagy és szabad álom,
ahogy anyánk, a végtelen tenger,
emlékként, könnyeink
s vérünk savában megjelen.
Tengerbe, magunkba, vissza!
Csak ott lehetünk szabadok!
Nekünk többé semmit sem ad
ami kint van, a Sok.
A tömeggel alkudni ha kell,
az igaz, mint hamu porlik el;
a mi hazánk az Egy, amely nem osztozik:
álmodjuk hát, ha még lehet, az Egynek álmait!