Nem rég még mi ültünk azon a padon. Nekünk kívánta Isten áldását a hajléktalan és ránk mosolygott a szöszke kis angyal, nagy kerek szemekkel.
Azóta is ott ülök.

születésnapodra

ha én az lennék,

akinek hittem magam,

nem itt tartanánk.

...

szerettem volna

mindig veled maradni,

mégsem tettem úgy

...

csak az én hibám.

soha nem ismerném be.

könnyebb rád kenni.

...

jó lenne hinni,

hogy tehettem volna még

valamit értünk.

...

már késő bánat

eljátszottam utolsó

sanszodat nálam.

...

bőrömben tinta,

homlokomon ránc őriz

te már nem vagy itt

...

így megihletett
nélküled rám köszöntő
születésnapod.

Ha gyerekkorban találkozunk

         Ha gyerekkoromban találkozom veled,

         kézen fogva végigviszlek

         a láncfüves udvaron,

         és megmutatom neked

         azt a kavicsomat,

         amelyik titkos jeleket sugároz.

         Ha gyerekkoromban találkozom veled,

         azt mondom: a manókirály

         lerombolta Palotánkat,

         s azóta királyapámmal

         és három királynőmostohámmal

         egy sátorban élünk –

         de csak azért, hogy erre azt mondd:

         gyere velem haza.

         Az éjszakai sírásokról

         nem beszéltem volna,

         mert a kimondott titok

         virágporrá válik,

         és kell, hogy legyen olyan titkom,

         ami csak az enyém.

         Ha gyerekkoromban találkozom veled,

         némán ugrándozva

         hazáig futok,

         hogy különbnek gondolj,

         mint amilyen vagyok.

         Egyik tenyeremen egy kis ravaszság lett volna,

         másik tenyeremen egy kevés rémület.

         De aztán bevallottam volna azt is. 

A személyiség lényege a határtalanság; a csoporté a határoltság.

A szerelem lényege a határtalanság; a házasságé a határoltság.

A hit lényege a határtalanság; a vallásé a határoltság.

A lélek lényege a határtalanság; a testé a határoltság.

A létezés lényege a határtalanság; az életé a határoltság.

A határtalanság: erő. A határoltság: hatalom. A hatalom kézzelfogható és múlandó, az erő megfoghatatlan és örök.

Kettőnk ambivalenciája

Szó, mit születésemkor

apám mondott édesanyámnak.

Szó, mit némelyek túl gyakran

és talán túl hamar használnak.

A szerelem utolsó korty rosé

szorongatva  a pultnál,

mikor szívem szemernyi közhely

szándékán szótlanul szalutál.



A szerelem Radnóti vers

anyám remegő hangján.

Az apám ringatja,

míg én fekszem a karján.



A szerelem fekete bakelit

véget nem érő csendje.

Az én fiam majd nem érti.

Szívnek szonettje.



A szerelem árva

Dosztojevszkij magánya,

dohos papírok szaga

egy fiók mélyére zárva.



A szerelem légszomj.

A pánikbeteg hét perce.

Kettőnk ambivalenciája,

mélyen az éterben.



A szerelem bölcső.

Egy bőr alá nyúló tövis-

vérvörösen hímezve-,

mely ápol, s talán kínoz is.

Vers a szerelemről és a matematikáról

Oly sok idő megy el formaságra,

az embernek nincsen is élettere.

Mint ez a gondolat a szótagszámba,

napjaidba, lám, nem férek bele.

Még a magányhoz is jóval több kell,

édeskevés tizenegy-két szótag.

A szerelem ritka prímszám, kettőnkkel

elsőre nem tűnik oszthatónak.

Nem vagyok én egy kimondott gépész,

ámbár lelkileg, ha bontok szárnyat,

jön, s keresztbe húz mindent az épész,

rideg törtjele a boldogságnak.

Nézd, egy kétváltozós egyenletben,

ha kivonod magad, úgy minden borul:

csak ülünk itt, mint két ismeretlen,

ix és ipszilon megoldatlanul.

De várj, feladnunk nem kell azonnal,

azt mondják, egyre tágabb lesz a tér,

s a mi életünk is, mint két vonal

a végtelenben talán összeér.

Kit kitettek, mint egy zárójelet,

ha írni nem is, számolni megtanul.

A végeredmény: maradnék veled,

én maradnék maradéktalanul.

Egy Nimfaun délutánja

- - Iszunk is. Közben

csókoljuk, bámuljuk és szépítjük egymást.

V á g y u n k a r r a, a m i v a n.

És bízunk benne, hogy egyikünk sem ígér

másikunknak semmi olyasmit, ami

volt

lesz.